Örüljünk a figyelmességeknek!
Lehet-e tagadni, hogy még a legboldogabb várandósság sem múlik el érzelmi kitörések, hangulati hullámvölgyek nélkül? Aligha… Egyszer egy dirr-durr hangulat közepén történt, már leplezhetetlenül domborodó pocakkal, hogy bolti sorban állás közben egy idős néni (!) maga elé engedett. Az első gondolatom az volt, hogy visszautasítom, és végigállom a sorom. Nem vagyok én beteg! Aztán mégis úgy döntöttem, élek a lehetőséggel. Jól tettem, de nem a megspórolt ácsorgás miatt, hanem azért, mert a rosszkedvem úgy elmúlt, mintha sose lett volna.
Akkor megéreztem és megértettem, hogy örülni kell az apró figyelmességnek is! Hiszen ettől kezdve könnyebben fogadtam el segítséget, sőt azt is megtanultam értékelni, ha valaki elismerő megjegyzést tett rám.
Sárdi Enikő

Gyűjtsük a pocaksztorikat!
Egy hideg novemberi napon, alig három hónapos terhesen el kellett mennem a Magyar Államkincstárba. A bejáratnál még megálltam megnézni, valóban nálam vannak-e az ügyintézéshez szükséges papírok. Ahogy ott keresgéltem a táskámban, odajön egy fiatal biztonsági őr. "Látom, babát vár! Nem kell átmennie a fémérzékelő kapun!" Elkerekedett szemmel néztem rá: vajon honnan tudja, hogy várandós vagyok, hiszen eddig inkább fogytam, mint híztam, és rajtam van ez a hatalmas télikabát is… A dolog örök rejtély marad, főleg ha visszagondolok arra a meglepő megjegyzésre, ami az előző szülésem után néhány nappal hangzott el.
Történt, hogy egyhetes Benedek fiammal érkeztem az államvizsgára. A folyosón gyülekeztünk, beszélgettünk, izgultunk. Mire egy (fiú) csoporttársam megkérdezte: Kié ez a helyes kisbaba? Mondtam, hogy az enyém. A válasz: "Ja, bocs, észre se vettem, hogy terhes vagy…"
Szóval jól tesszük, ha tisztában vagyunk vele: sok-sok jó tulajdonságunk mellett még igazi átváltozó művészek is vagyunk! Erre is büszkék lehetünk!
Sződy Judit
Babajelek odabentről
Akkor éreztem magam a legelvarázsoltabban, amikor esténként, csendben és nyugalomban a hasamra tettem a kezem, és befelé összpontosítottam. Figyeltem is, meg nem is, igyekeztem teljesen kinyílni, és minden mást kisöpörni a fejemből. Helyet csináltam neki, hogy legyen hol laknia és otthon lennie. Harmadik fiamnál, Fülinél már olyan sikeres volt ez a kapcsolatfelvétel, hogy a tizenkettedik héten érezhettem meg először, ahogy finom kis rebbenéssel válaszol az érintésemre. Attól kezdve mindig úgy éreztem, belesimul a tenyerembe, amikor a hasamhoz érek. Ez a mélységes nyugalom és ünnepélyes belső csend azóta is fehér holló az életemben.
Az én tippem az, hogy használjuk ki ezeket a tüneményes pillanatokat, és állítsuk meg az időt! Felejthetetlen hangulatokkal fog megajándékozni bennünket a kisbaba!
Emlékszem, ahogy fekszem a pici szobában az ágyon, besüt a délutáni nap, aranysárga a fal, ölelő a meleg, teljes a csend, és Ő ott van odabent, énbennem, biztonságban, épségben. Ez maga a béke és boldogság!
W. Ungváry Renáta

Fagylalthegyek és vásárlás
Hogy mi tett boldoggá a várandósság idején? Hát, a legelején már az is, ha nem voltam egész nap rosszul, és valami miatt nem figyeltem arra az émelygésre, ami gyakorta egész napra kedvem szegte. Ez többnyire akkor sikerült, ha valami egész mással kötöttem le a figyelmemet. És aztán?
Aztán az, hogy engedtem a kísértésnek! Igen, keressük tudatosan, figyeljünk rá, hogy mi esik jól!
Micsoda öröm volt, amikor végre ismét jóízű lett a falat! Valamint ha este időben lefeküdhettem. Ez az idő nagyjából délután öt tájban érkezett el. Gondoltam is gyakran, hogy úgy élek, mint egy virág, eljutottam a vegetatív létezés szintjére. Amikor a tükörbe pillantva nem ismertem magamra, efölötti rémületemet csak egy rendes vásárlás enyhíthette. Vettem egy farmert, ami rájött egyre csak gömbölyödő pocakomra! De még jobb volt, amikor magamnak varrtam szépeket! A vége felé, amikor kánikula lett, szinte nem múlt el nap, hogy ne ettem volna egy kis fagylaltot, csokisat, epreset, gyümölcsöset, madártejeset, mogyorósat és tejszíneset. Mindig csak még egy falat kellett, aztán még egy, és végül én ettem meg az egész dobozzal… A lelki békém letéteményese mindhárom babámnál a kert volt. Az efféle örömökről az utolsó napig nem tudtam lemondani. Megesett, hogy még a szülés előtti napon is ott ültem a virágaim között, és kapirgáltam.
Rist Lilla
Osszuk meg örömünk a nagytesóval!!
Túlságosan mélyre nem kell ásni az emlékezetemben, hiszen júniusra várom második gyerekemet, aki a jelek szerint kislány lesz. Már ez a hír is nagy öröm az egész családnak, beleértve nyolcéves Bence fiamat is. Bence ruhácskái egy barátnőm pincéjében várták, hogy újra egy kisbaba viselje őket, és most, hogy elérkezett végre az idő, örömteli órákat szerzett a válogatás.
Azt hiszem, nagyon fontos, hogy "feltöltsük" közös érzelmi raktárainkat! Mártózzunk meg egy kicsit emlékeinkben, hogy még jobban összekössön minket! Engem például minden egyes rugihoz emlék fűzött, bár már nehezen tudtam elképzelni, hogy annak idején belefért az én mostanára nagyra nőtt fiam. Együtt szedegettük elő a kis ruhákat, amelyeket ezentúl hugi fog hordani. Bence boldogan hallgatta a ruhákról eszembe jutó történeteket, főként amikor a dobozból előkerült az a két rugdalózó, amelyeket édesanyám őrzött meg. Annak idején még én örököltem őket a nővéremtől, és Bence is, meg az unokanővére, Domi is hordták őket.
Olyan jó, hogy ő is velem örül.
Egresi Kati

Ketten vagyunk – duplát érek
Ötször voltam várandós, és mindig úgy éreztem, a bennem lévő kis élet révén értékesebb vagyok korábbi önmagamnál. Most különleges feladatom van, valami fontos van rám bízva – ettől én is fontosabbnak éreztem magam. Jólesett a megkülönböztetett érdeklődés, kedvesség az ismerősök, rokonok részéről. Újra meg újra meglepett, hogy más is, akár idegenek is mennyire örülnek egy kisbabának.
Nekem ez nem is kis boldogságforrás volt: örömet, lendületet, erőt adott biztatásuk, jókívánságuk.
Balányi Klári
Az első anyák napja
Már nekem is furcsa, hogy abban a "korban" voltam terhes, amikor megtörténhetett, hogy a munkatársak anyák napi ünnepséget rögtönöztek a szerkesztőségben. A nevezetes napon már reggel befőttesüvegekben várakoztak a kis csokrok, majd előkerült egy gitár, és elkezdődött a műsor.
Így utólag már érzem: sokkal felszabadultabbnak kellett volna lennem! Hiszen nem akármi történt-történik odabent! Ez bizony ünnep!
Én mégis, bár hatalmas volt a pocakom, teljesen gyanútlan voltam. Akkor valahogy nem éreztem, hogy járna nekem az ünneplés. Ám ahogy a versek, dalok sorjáztak egymás után, nagyon is megérintett az anyaság csodája. És egyszer csak azt vettem észre, hogy megannyi mosolygó szempár szegeződik rám. Lányok, fiúk, anyák és gyerektelenek mind rám gondolnak, velem vannak. Zavarba ejtő, megható élményben volt részem. Akkor biztosan nem köszöntem meg, megteszem hát most, huszonhárom évvel később.
Hajnal Éva

Páros ultrahang
Egyen-igyon minden babaváró nő, amit megkíván, hagyja magát kényeztetni, örüljön a pici mocorgásnak odabentről, vagy éppen élvezze a mozgás örömét, ha arra vágyik… sorolhatnám, mennyiféle apró boldogságtippet javasolhatunk egymásnak.
Én azt ajánlom, menjenek el együtt ultrahangra!
Lehet, hogy ma már ez a mindennapos, de nyolc éve alig kértek ilyesmit a mamák. Én egészen a huszadik hétig alig mertem előhozakodni azzal, hogy talán együtt kéne megszülni ezt a babát. Na azt nem, viszont egy közös ultrahangra nem volt miért nemet mondani. Arcocska, kezek-lábak, dobogó szív: minden hiánytalanul ott a képernyőn. És egyszer csak feltűnik az a kis plusz: a fütyije! Fiam lesz! – mondta a konzervatív férfi, és én még a könnycseppet is láttam, esküszöm. Csodás hónapok következtek, majd igazi együttszülés. Aztán még kettő, de akkor már nem volt kérdés, hogy van-e keresnivalója a papának a szülőszobában.
Bálits Éva

Kismama.hu