Miért van az, hogy egy intézménytípuson belül is óriási különbségek tapasztalhatóak? Kiemelésre érdemes, hogy míg a debreceni klinikán a császármetszések aránya a 30 százalékot sem éri el, holott ez az intézménytípus sok patológiás terhességet is ellát, addig a Csornai Margit Kórház, amely ilyenekre nem specializálódott 47%-os arányt „produkál”. Mitől függ, hogy egy-egy intézetben milyen gyakorisággal nyúlnak ehhez a technikához?

Tudjuk-e, milyen hatással van a császármetszés az emberi életre, az anyai érzésekre, az újszülöttre? Jogunk van-e megtenni azt, amire technikailag ma már könnyedén, nagyobb kockázat nélkül képesek vagyunk? Miért van az, hogy a szülészeket azért perelik be leggyakrabban, mert nem végezték el időben a császármetszést? Kit véd a jog és hogyan? Félnek-e az orvosok? Vágynak-e a császármetszésre a nők? – ilyen és ehhez hasonló kérdések fogalmazódhatnak meg az adatok láttán.

Miért nő a császármetszések száma?

Eddig ilyesféle válaszok voltak olvashatók:

„A professzor szerint a császármetszések gyakorisága az utóbbi években nemcsak Magyarországon, hanem világszerte emelkedett. Az ok sokféle: az is komoly szerepet játszik ebben, hogy a korábbi 20-24 évről 29-re tolódott ki az első szülés időpontja, s mind gyakrabban vállalnak 35 évnél idősebb asszonyok is gyermeket. Ebben a korban kétségkívül nagyobb a szülési kockázat. Mindemellett jelentősen bővült a műtéti javallatok listája (medenceszűkület, koraszülések), s ennek megfelelően a "megelőző szemléletmód" térhódítása, valamint a műhibaperektől való félelemmel is összefügghet az orvos döntése. (Magyarországon a legtöbb műhibapert szülészek ellen kezdeményezik.) „ – olvasható 2005. márciusában, a Népszabadságban megjelent cikkben.

Árnyaltabb válaszok

A Kismamának 2007 augusztusában a következőt nyilatkozta Dr. Rákóczi István, a Szent Imre Kórház osztályvezető főorvosa:

Vannak egyértelmű helyzetek, amikor mindenképp el kell végezni a császármetszést, például, ha a nő vérzik, vagy ha a lepény a méhszájon fekszik, más esetekben azonban a döntés szubjektív megítélésen alapszik. Az orvos tapasztalatának, szemléletének jelentősége van. Ebből az is következik, hogy nem lehet egységes gyakorlatot elvárni. Van, aki már az első rossz CTG-hangra a műtéti megoldást választja, s döntésében talán a pertől való félelem is szerepet játszik. Kutatásokból ugyan régóta tudjuk, hogy a magzat oxigénhiányos állapota 95 százalékban már a várandósság idején kialakul és csak 5 százalékban jön létre a szülés alatt, a bíróság azonban azt kérdezi, miért nem végezték el időben a császármetszést. Mégis be kell látnunk, hogy nincsenek egyértelmű értékelési lehetőségeink. A CTG szerepe túlbecsült.

A császármetszés alkalmazásakor nem csak az adott gyermek megszületésének módjáról döntünk, hanem a következő terhesség kimeneteléről is, hiszen tudjuk, hogy az első császármetszés a második gyerek megszületésének módját is meghatározza. Régebben másodjára megpróbálták a spontán szülést, most azonban 80-90 százalékban ismét császármetszés végeznek. Császár utáni spontán szülésnél valamelyest megnő a hegszétválás veszélye, és bár mi támogatjuk a császármetszés utáni hüvelyi szülést, sokszor maguk a nők választják ezt a megoldást. Medencevégű fekvés esetén is az az országos gyakorlat, hogy császármetszést végeznek egy régebbi vizsgálat eredményeire hivatkozva. Ez hiába kérdőjeleződött meg azóta, a gyakorlat maradt. A világon mindenütt tapasztalható a császármetszés arányának növekedése, tudjuk, hogy ez rossz, tenni mégsem tudunk ellene.

A kedvezőtlen tendenciák azért is aggasztóak, mert közben az agykárosodott gyerekek száma nem csökkent, tehát ezzel a technikával ez az arány nem javítható. Arról sem szoktunk beszélni, hogy olykor maga az orvos tevékenysége teszi szükségessé a császármetszést. Kritikus kérdés például a túlhordás miatt indított szülés. A szülés időpontját nem tudjuk pontosan meghatározni, az plusz mínusz két hét is lehet. Ha akkor indítjuk a szülést, amikor a méhszáj még éretlen, elhúzódó szülésre, és végül császármetszésre is számíthatunk. Holott ha egyszerűen vártunk volna, elkerülhettük volna a műtétet. Nem hiszem, hogy a császármetszések száma azért nőne ilyen határozottan, mert az anyák ezt a technikát választják, évente egy-két ilyen eset fordul elő, és ez nem változtat alapvetően a statisztikai adatokon.

babafalva.hu